Egyéb

Horgolj velünk karácsonyra-9. rész

Engem ért a megtiszteltetés, hogy a #horgolóangyalok mai bejegyzésében egy izgalmas projectet mutassak be nektek. Mivel az én életemben fontos szerepet tölt be a környezet tudatosság, fenntarthatóság ezért a mai díszek elkészítéséhez olyan anyagokat használtam fel amik (ha jól sejtem) minden otthonban megtalálhatóak. Nem kerül extra költségbe, nem egy egyszerű fonal és mindemellett gyorsan elkészül a belőle készített dísz.

Nem biztos, hogy tudjátok rólam de nagyon szeretek kísérletezgetni. Számtalan elkezdett és félbehagyott munkák találhatóak egy egy titkos zugban az otthonunkban, amik valami miatt nem működtek ezért parkoló pályára kerültek. Ám amikor elképzelek valami újat és sikerül is megvalósítani akkor igazán jókedvű leszek. Ha pedig karácsonyról van szó akkor a legkevésbé sem hagyományos az ízlésem, már ami a díszítéseket illeti. Szerencsére a lányaim nagyon elfogultak és minden tetszik nekik amit csinálok. Ezeket a csillagokat is már menet közben lestoppolták, hogy kirakhassák a lakásba.

 

#horgoloangyalok (1).jpg

Lássuk hát mi is a mai alapanyagunk ami nem fonal de minden háztartásban lapulhat belőle. Nos ez nem más, mint a magnó kazetta, aminek a szalagja remekül horgolható. Nem emlékszem, hogy hogyan és mikor jött az ihlet de jó néhány hónapja próbálgatom a régi válogatás kazijaimat, hogy melyik minta és tű méret illik hozzá. A kazetta szalagot sajnos nem lehet újrahasznosítani ezért ha a műanyag borítást le is szedjük róla akkor is a kommunális hulladékba kerülhet csak ahol nem fog lebomlani. Ha neked is lapulnak a lakásban még ilyen kincsek és új életet adnál neki, akkor hajrá. Így, hogy egészen új módon használjuk fel már nem a kukában fogja végezni. Mivel igen ellenálló az anyag ezért akár külső dekorációnak is használhatjuk csak vigyázzunk a rögzítéssel, mert amilyen könnyű egy kis szellő könnyedén felkaphatja. Az elkészült csillagokhoz pedig nincs másra szükség, mint egy kiszuperált kazetta és egy 4-es horgolótű, valamint vékony horgoló cérna az extra díszítéshez.

hdrTipp: Mielőtt neki esünk a kazettának érdemes a horgolótűvel a szalagot megfelezni, azaz mind a két oldalon egyenlő részre osztani a szalagot a jó öreg tekergetős technikával. Közben ha akad még lejátszó eszköz hozzá a hangulat kedvéért tegyük be valamelyik kazit és nosztalgiázzunk egyet. Középen összefogva kihúzzuk és így dupla szállal fogunk dolgozni. Eleinte tapad, ragad, nyikorog de ne vegye el a kedvedet mert hamar rá lehet érezni és utána már könnyedén engedelmeskedik.

A minta egy egyszerű csillagminta amit bárki megtalálhat az interneten is, ezt ugyanis nem én terveztem de saját ízlésemre formáltam, főleg az alapanyagot tekintve.

Screenshot_2018-11-11-21-57-04 (2)

Íme a csillagok horgolási útmutatója, alapanyag szükséglete:

4-es horgoló tű

dupla szálas kazetta szalag (egy kazetta 9-10 db csillagra elég)

Ízlés szerint vékonyabb fonal (ajándékba kapott vagy maradék fonalak is tökéletesek)

nagy lyukú tű a szálak eldolgozásához és olló

Kezdés: Magic ring, 3 láncszem magasítás és 14 egyráhajtásos pálca a magic ringbe, kúszószemmel zárjuk.hdr

A csillag szára: 6 láncszemet horgolunk a sor végétől visszafelé a 3. szembe rövidpálcát öltünk, a sorban visszafelé haladva mellé egy félpálcát, egy egyráhajtásos pálcát és egy kétráhajtásos pálcát horgolunk. A csillag szárának tövétől számított harmadik erp tetejébe öltjük le kúszószemmel. Ezt még négyszer megismételjük és készen is vagyunk a csillagunkkal.

Ha az elején a kazetta szalagot összefogjuk egy horgoló cérnával akkor könnyebben tudjuk ölteni a pálcákat. Megmutatok még néhány variációt is.

IMG_20181212_094630.jpg

Ezt a csillagot simán meghorgoltam és amikor végeztem akkor a csillogós horgoló cérnával körbe horgoltam úgy, hogy minden szembe két rövid pálcát horgoltam.

hdr

Egy másik variációban pedig a horgolócérnával kezdtem és a csillagok szárának horgolásához fogtam csak hozzá a kazetta szalagot, majd a horgolócérnával körbe horgoltam.

Néhány csillagot horgolhatsz sima fonalból is kiegészítésként. Akár a karácsonyfádra is kész lehet még néhány ilyen dísz ugyanis egy egy darab hamar elkészül. Feldobhatod még az ajándék csomagolásokat is ilyen kis apróságokkal. Ezt már rád és a fantáziádra bízom. Remélem sikerült megmutatnom, hogy egy olyan alapanyagból is lehet alkotni amiről talán sosem gondoltad volna.

Ha tetszett az ötletem és a minta leírásom oszd meg kérlek, hogy másokhoz is eljuthasson (természetesen forrás megjelöléssel és használd a #horgoloangyalok hashteget is bátran).

A sorozat előző részeit megtalálhatod az alábbi linkeken:

1- Madaras szőnyeg zsinór fonalból

2-Ünnepi tányéralátét

3-Játékos mosdókesztyű

4-Galléros gyermeksál

5-Krétatáblás falidísz

6-Amigurumi angyalka

7-Rendrakó bugyor

8-Amigurumi manófa

Számolod már vissza a napokat? Még egyszer jelentkezünk. Találkozunk jövőhéten is!

4 című bejegyzés “Horgolj velünk karácsonyra-9. rész” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s